Próbáld újra!

1.fejezet

Hallottam már történetekről,amiket meg kellett osztani másokkal,az egész világgal, de még álmomban sem hittem volna, hogy az enyém

is ilyen lesz...

Az a szürke,borongós hétfő, melyen történetem kezdetét veszi, ugyanúgy kezdődött, mint az előző három évben minden szeptember 1.-je:

Új iskola, új társaság. Természetesen nem önszántamból mentem egy ismeretlen iskola igazgatói irodájába beiratkozni. Sznob szüleimet mindig csak a hírnév, és

annak megőrzése izgatta. Befolyásosak voltak,gazdagok, és persze a "tökéletes pár" címet is megkaphatták volna. Így azonban én háttérbe szorultam.

Miközben ezen gondolkodtam, beléptem a hatalmas kőépületbe. Világos volt, de komor. A falon, amely halvány barack színű volt, csak úgy csillogott

a fény, ami a hatalmas ablakokon szűrődött be. Néma csend volt. Ezt a tanítás számlájára írtam fel, mivel már vagy egy fél órája megkezdődtek az órák.

Márványból volt a padló, akárcsak a két hatalmas lépcső,melyek olyanná tették az

épületetet,mintha egy palota lenne.A falon különböző méretű festmények, oklevelek sorakoztak,melyekről így, első ránézésre is meg lehetett

állapítani,hogy igencsak értékesek.

                                 -Merő giccs az egész.-dörmögtem orrom alá keserűen.

                               Tudtam,hogy ez az iskola is csak egy a nagynevű iskolák közül,ahova szüleim ellentmondást nem tűrően próbálnak elhelyezni.

                               Épp közelebbről akartam megszemlélni az egyik szobrot, amely egy ókori görög isten szobrára emlékeztetett,mikor valaki megköszörülte a torkát  mögöttem.

Hátra fordultam, és az első dolog, amit megláttam, egy gömb volt. Amikor már kellőképp rákoncentráltam, végig mértem az illetőt. A férfi alacsony, tagbaszakadt ember volt.

Szemei táskásak voltak, arca pedig egészen kipirult. Bajusza pontosan formára volt vágva. Fegyelmezett arckifejezése már-már nevettséges volt.

Fekete öltöny volt rajta,hozzá fekete lakk cipő, ami szintén csak azt tükrözte, megint csak egy sznob suli.

A férfi felemelte karját, és egy rövid folyosó felé mutatott. Semmi kedvem sem volt végigülni egy újabb köszöntő beszédet, de nem tehettem mást.

Elindultam a férfi által mutatott irányba, miközben azon rágódtam, amíg be nem töltöm a 18-at,, tehát az elkövetkezendő három évben, hány ugyanilyen,

unalmas papolást kell még végighallgatnom. Reménykedtem, hogy keveset. . Azzal beléptem az ódiasan berendezett igazgatói szobába...

Ez a helység nem volt se giccses, se túlcicomázott. Egyszerű volt és unalmas. Fehér fal, rengeteg könyvespolc, egy íróasztal.

-Ülj le!- szólt mogorva,dörmögős hangján a férfi, akiről mostmár gyanítottam, hogy az igazgató.

Nos. - kezdett bele monológjába, mikor helyetfoglaltam egy kényelmetlen,kemény széken. - Az előző 3 iskoládban mind jó jegyeid voltak,

magatartásoddal sem voltak bajok,és a tanáraid szerint szorgalmas voltál. Akkor áruld el nekem, miért váltasz ilyen gyakran iskolát?

A válaszon elgondolkodtam.. Mondhattam volna, hogy hiú szüleimnek sosem volt elég jó egyik iskola sem, igy átraktak egy még nagyobb nevű,

még drágább iskolába.  De inkább nem tettem.

- Tudja, az iskolákban, ahol eddig tanultam, nem találtam olyan embereket,akikkel jól kijöttem volna. Nem voltak hozzám hasonlóak,vagyis inkább úgy mondanám,

én nem voltam hozzájuk hasonló. Mind a legmárkásabb ruhákban csillogtak, a szüleik dúsgazdagok voltak, és ezeket nem féltek a másik orra alá dörgölni.

Nem mintha én ne vehettem volna méregdrága ruhákat, de mégis úgy éreztem, ők nem úgy gondolkodnak erről az életmódról mint én. Valószínüleg ez így is van.

Nem akartam többet mondani, hisz úgy gondoltam, ebbe az iskolába is hasonló, gazdag szülők, elkényeztetett csöpségei járnak.

- Értem.. -válaszolta lassan artikulálva az igazgató. - Most jut eszembe, elfelejtettem bemutatkozni. Fred Wreaton vagyok, de ha gondolod, szólíts csak Freddynek.      

- azzal kezetnyújtott.

Lehet hogy rosszul látok, de mintha kacsintott volna! Nem volt időm kitalálni.

- Nos az első órád ének-zene. Felmész az emeletre, és jobb kéz felé az első a zeneterem.Ja, és itt az egyenruhád. Itt a diákok ezt hordják. - rámutatott egy csomagra az ajtó melletti asztalon. - Úgy díszited fel,ahogy szeretnéd. Majd még látjuk egymást. Most pedig siess, el ne késs!

Nem kellett sokat győzködni,hogy kimenjek a helységből.Már nagyon nyomasztott.

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
..This is a story.. - © 2008 - 2024 - truestoryaboutthelife.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat